Programjaink

Kulturális szemle 2017

Idén negyedik alkalommal került sor intézményünkben a kulturális szemle megrendezésére. Rendezvényünk célja a szakkörök munkájának bemutatása iskolánk tanulóinak és dolgozóinak, a szülőknek, valamint a falu lakóinak. Az énekkar Dr. Magenheimné Tóth Ildikó, a színjátszó szakkör és tánccsoportok Bóka Nóra vezetésével készültek a bemutatóra. Az énekkar somogyi népdalcsokrot énekelt, majd egy újdonságnak számító tréfás mondókát mutatott be. Ezt követően az alsó tagozatos színjátszó szakkör Mosolyország tovább él című előadását láthattuk. A felső tagozatos színjátszó szakkör a Rómeó és Júlia című darabot mutatta be, táncos jelenettel színesítve azt. Végül két táncprodukciót tekinthettünk meg az 5., valamint a 6. osztályos lányok előadásában, melyek kellőképpen fokozták a rendezvény hangulatát.

(c) KLIK Marcali Tankerülete 2014. Minden jog fenntartva.
Designed by olwebdesign.com